A Balkánok hegycsúcsai

A Balkánok hegycsúcsai

A Balkánok hegycsúcsai (Peaks of the Balkan) egy Montenegrón, Koszovón és Albánián keresztül vonuló hegyláncolat. Amint korábban már említettem, az itt élő törzsek évszázadokig éltek a vérbosszú árnyékában, amiről szerencsére mára csak a történelemkönyvekben olvashatunk. De ennek egyik oka, hogy az egész vidéket kiépített túraútvonalak hálózzák be – amivel a turizmust akarták fellendíteni. Ugyanakkor nagyon figyeltek arra, hogy a terület egyenlő arányban legyen elosztva a három ország között, a konfliktusok megelőzése érdekében. 

Ennek következtében egyes szakaszok kissé unalmasak, ha a hivatalos útvonalat követjük. Persze választhatunk más utat is, rengeteg ösvény található errefelé, melyek az apró hegyi falvakat kötik össze. Útravalót ajánlatos bekészíteni, mert nyáron is csak pásztorokat és vendégházakat találni, a falusi éttermek pedig nem igazán készültek vegetáriánusok fogadására. Az útszéli bódékban is csak üdítő meg chips és édesség kapható. 

Eljutni a kezdőpontra

Terveink szerint először Teth-be probláltunk eljutni, ami egy pici üdülőfalu fent az albán hegyekben és az útvonal része. A legtöbb blog és weboldal amit olvastunk ezt ajánlotta kezdőpontnak, de nem voltunk benne biztosak, mennyire lesz egyszerű feljutni oda, mivel Boga-tól is (ami már eleve eléggé magasan helyezkedik el) még egy négykerék meghajtású kocsival is 3-4 órányira volt. 

Aznap, mikor hátrahagytuk Çanjt, olyan messzire jutottunk a szerencsének és a helyiek kedvességének köszönhetően, amit szinte el sem hittünk. Miután megérkeztünk egy nagyobb városba a montenegrói határhoz közel, bevásároltunk és reméltük, hogy legalább a város széléig eljutunk, mielőtt sátorhelyet keresnénk éjszakára.

Pozitív csalódás volt látni ezt a táblát (és a nyomvonal tényleg tiszta volt)

Az út szélén sétáltunk amikor egy terepjáró lelassított mellettünk, és a vezető megkérdezte, nem tartunk-e véletlenül Teth felé (két hátizsákos turista eléggé szembetűnő errefelé). A semmi közepéig vitt minket két falu közé, ahol az ottani börtönben volt őr, de mivel ez volt az egyetlen út a hegyekbe, így nem aggódtunk túlságosan a következő fuvar miatt.

Ahogy gondoltuk, öt perc múlva jött is egy kocsi és persze felvettek. Miután megtudták hova tartunk, felhívták egy ismerősüket, aki a telefonban azt mondta, hogy ha kiszálltunk, várjuk meg, mert 15 perccel van mögöttünk és feljebb, Boga-ban lakik. Kiderült, hogy egy újonnan létrehozott kemping tulajdonosa, és még azt is megengedte, hogy arra az éjszakára ingyen ott aludjunk – tudta, hogy a sötétben elég nehéz lett volna a faluban helyet találni – ami nagy segítség volt.

És a szerencsénk továbbra sem hagyott el, ami a következő pár napban történt, eszméletlen volt. Reggel kicsit lassan készülődtünk össze és azon aggódtunk miután kiléptünk a kemping kapuján, hogy már az összes turista felment és nem találunk majd egy autót se. Aztán tizenöt perccel később felbukkant egy öreg, felturbózott furgon, amit egy cseh pár vezetett, európai nyaralásukat töltve, és felvett minket.

Habár néha nem voltunk biztosak benne, hogy a kocsi átvészeli a gyakorta igencsak hepehupás földutat, de meg se kottyant neki, ami többnyire vezetőnk tudásának volt köszönhető. Fantasztikus utazás volt a hegyek között, és már itt láthattuk, milyen gyönyörű kilátásban lesz majd részünk a túra során. Ahogy a csúcsok körbevettek minket, a Dolomitokra emlékeztettek, mégis teljesen mások voltak.

Magyarok mindenhol vannak 🙂
A cseh pár furgonjában
Teth felé tartva

A hegyekben

Mivel már kora délután megérkeztünk, és bőven maradt elég időnk napnyugta előtt, úgy döntöttünk, hogy a Teth és Valbona közötti távot megosztjuk, egy kis szakaszt már aznap lenyomva és felverve a sátrat valahol a hegyen. Számos forrás és tiszta patak található az útvonalon, így nem kellett magunkkal cipelni legalább három liter vizet az egész útra. Valóban sokkal rosszab extra súlyt cipelni gyalogosan mint a bringán, és már így is elég sok friss zöldség és egyéb kaja súlya húzta a hátunkat, mivel felkészültünk arra, hogy pár napig nem tudunk majd vásárolni, nem tudván mire számíthatunk a hegyi falvakban.

Ugyan volt egy kisebb bolt Teth-ben, az árak tükrözték a település nehéz elérhetőségét, de azért be lehetett szerezni azt, ami a túléléshez kell. Mindenesetre azt javaslom, amit tudtok azt a lenti, nagyobb városokban vegyétek meg,  mi Valbona után (ahol csak pár bódé árult chipset meg fagyit kb., meg néhány étterem) leugrottunk Bajram Curribe, ahol rengeteg zöldséges és jó pár szupermarket található, és könnyű fuvart szerezni vissza a hegyekbe.

A túraútvonalak és a hegycsúcsok körülöttünk gyönyörűek voltak, még a felhős, ködös időben is, amit sokszor eső tett változatosabbá. Az út nem volt megterhelő, egy-két helyen azonban túl sok emberbe lehetett belebotlani a népszerűsége miatt, no és volt jó néhány tágas mező, ami alkalmas volt a sátrazásra. Fent magasan a táj képe kopár és sziklás, a futócipőm se bizonyult a legideálisabbnak a guruló kövekkel borított talajra, de azért túléltük. Nem tudnám hűen leírni a látványt, beszéljenek helyettem a képek. 🙂 

Sok gazdag turista látogat el ide, repülővel, nagy bőröndökkel érkeznek, s persze a túrát könnyen szeretnék lesétálni – a bőröndökkel, hatalmas hátizsákokkal megrakott szamarak és lovak látványa gyakori, és mindenhol felfedezhető a nyomuk. A hivatalos útvonal olyannyira jól jelzett, hogy az eltévedés kisebb csodával érne fel, számos vendégház és kávézó is található a nyomvonalon, így ha egy nem túl költséges, szép túrára vágytok, ez a terület kiváló célpont lehet.

A lovak tudják az utat
Mindig akad egy kóbor kutya, ő pár napig követett minket

Négy napot töltöttünk el itt és egyszer a montenegrói oldalra is bepillantottunk. Ugyan azt olvastuk, hogy találkozhatunk határ menti járőrökkel, akik ellenőrzik az engedélyt a hivatalos úton, de mivel mi egy kisebb mellékágat jártunk be, nem futottunk bele ilyesmibe. A terep egyenetlen, sziklás-köves, és pont elég kihívást rejt önmagában hogy úgy érezd, végre élsz (mint például 1100 métert mászni 7 km alatt), amit nagyon élveztünk. Az utolsó éjszakát egy pásztor menedék kunyhó mellett töltöttük 2000 méter felett, és néztük, ahogy az este folyamán leterelik a birkacsordákat az ideiglenes szállashelyekhez – egy kissé aggódtunk, hogy megismétlődik a tehéncsordás éjszaka, de szerencsére most megúsztuk

A montenegrói határ

Lefelé szerettem volna venni helyi juhsajtot a hegyi házak egyikénél, és mikor találtunk egy családot aki szívesen adott el, úgy érezhettük magunkat, mint egy kávézó vendégei. Kaptunk gyógynövényes teát, frissen sült kenyeret joghurttal és kóstolót a sajtból, amiért cserébe nem fogadtak el semmit. Majdnem fél kiló félkemény sajtért, fél liter joghurtért és egy újabb friss kenyérért fizettem 2 eurót, ami nem fix ár volt, csupán kitaláltak valami összeget amiről úgy gondolták, méltányos lehet.

A háttérben szárad az áfonya
A legjobb röpladapálya, amit eddig láttam
Na helló

Vissza a bringákhoz

Hogy magunk mögött hagyhassuk a területet és visszajussunk Bajram Curribe, elég sokat kellett gyalogolnunk egy kavicsos úton, ami szintén a hivatalos nyomvonal része volt. Voltak szép részei is (néha úgy érezhettük mintha folyómederben sétálnánk), de azért nem volt túl izgalmas. Macedóniába (a bringáinkhoz) való visszatérésünk előtt még volt egy dolog, amire kíváncsiak voltunk, méghozzá a Komani tó, ami egy gyönyörű völgyben kanyargó folyó része, Fierza-tól kompra szállva lehet megcsodálni. De nem akartunk fizetni a kompért, a kiindulópont pedig egy zsákutca, így úgy döntöttünk, ez most kimarad. A sors másképp gondolta. 

Tehát délnek vettük az irányt, de elég sokáig nem jött autó, így amikor végre megállt nekünk egy, kaptunk az alkalmon és nem néztük meg túl alaposan a térképet, miután nyugtáztuk, hogy a nekünk megfelelő útirányba tart. Találjátok ki, mi volt a célpontja. 🙂 Így történt , hogy a folyó partján aludtunk, teljesen eltelve a látvánnyal, de másnap már a helyes irányba kormányoztuk magunkat.

A folyómederben
Fierzánál

Tiranatól sima ügy volt, mindössze két napot tett ki az egész Macedóniáig, amihez csak sok-sok kocsi meg jó fej taxi és kamionsofőr kellett, egy kis sétával kiegészítve. De előbb még útba ejtettük Ohridot, hogy eltölthessünk három napot a kedvenc kempinghelyünkön, mivel bringákkal lehetetlen lenne eljutni oda.

Elbúcsúzunk Juhútól

Mikor megérkeztünk Bitolába, Goce melegen üdvözölt minket, ipari mennyiségű friss gyümölccsel, sajttal fogadott és az általa azóta  megélt kalandokkal traktált. Örültünk a társaságnak, meg hogy játszattunk kicsit a kutyáikkal, mielőtt újra felpattantunk volna a bringákra pár nappal később. Minekutána sejtettük, hogy Görögország drágább lesz (főleg északon, a hegyekben), jól bevásároltunk az ömlesztett magvakból és gabonafélékből, és nekiindultunk annak az országnak, ami, visszanézve, a túra eddigi legváltozatosabb tájait és legtöbb szépségét adta.