Balatonman Kenese speciál táv – 2017

Balatonman Kenese speciál táv – 2017

Az ironmanre felkészülés rögös útjának egyik fontos mérföldköve volt ez a verseny, melyet május 27-én rendeztek Balatonkenesén, és ami 2,2km úszásból, 180km kerékpárból és mindössze egy levezető 7km-es futásból állt. Már a januári dubaji verseny óta motoszkált az agyamban, de végül csak a május eleji jól sikerült Kistris edzőtábor után éreztem elég bátorságot arra, hogy be is nevezzek rá. (Nem mellesleg ekkor neveztem be az ironmanre is, hiába készülök rá már tél óta). Nagyon jó felmérője annak, mennyire áll készen az ember bringán, esetleg kell-e még valamit változtatni, és az ironmanes bringás frissítést is jól lehet tesztelni.

A verseny napját megelőző este mentünk le édesanyámmal a Balatonra, akit rávettem hogy ironmanen legyen a segítőm, és nem akartam hogy először ott szembesüljön azzal, milyen egy ilyen hosszú triatlon versenyt végigállni szurkolóként, mert bizony néha fárasztóbb tud lenni, mint versenyzés! 🙂 Persze szokás szerint elszórakoztuk az időt péntek délután, így végül a csapatmegbeszélést és fotózást egy hajszállal lekéstük, de ezen már nem izgattam magam. A tésztaparti még tartott, szóval a lényeg megvárt 😀 Ugyan nem jósoltak túl meleget másnapra, azért vettem egy doboz sótablettát, gondolván hogy jól fog jönni az ironman alatt is. Szállásra menet még bementünk ellátmányért a Tescoba, mert a versenyre zablepényt szerettem volna sütni. Még ezzel együtt is úgy nézett ki időben fekszünk, csak közbeszólt a nem túl jó minőségű bringatartó, és szegény mali majdnem a kocsin éjszakázott. Azért mindennel együtt éjfélre már ágyban voltunk 😀

Egyik ismerős lakásában szálltunk meg (még egyszer köszi Kati! 🙂 ) Siófokon, így reggel egy picit korábban kellett kelni hogy időben odaérjünk, de szinte magamtól kinyílt a szemem röpke 4 és fél óra alvás után. Azért nem lehettem teljesen százas, mert a sisakmatricát sikerült otthagyni, de a depózáskor megoldottuk, köszi a szervezőknek ezúton is 🙂 Miután bedepóztunk, és az előző nap gyorsan megvett neoprént is magamra rángattam, elköszöntem anyától aki szegény kicsit elveszett volt (szerencsére a verseny alatt feltalálta magát), és elsétáltam a hajóhoz ami bevitt minket a parttól távolabb. Innen kellett kiúsznunk, majd újra beugrani és megtenni egy egész háromszöget.

A rajt picivel 9 előtt volt, és rögtön éreztem hogy nem lesz jó ez a neoprén, egyrészt leszorította a vállamat, másrészt a megkötője a nyakamat kezdte dörzsölni (végül majd két hét volt mire begyógyult ez a seb..). Miután kievickéltem a partra konstatáltam, hogy ez bizony nem lesz egy szép idő, és már csak arra koncentráltam, hogy végig gyorsban ússzam le, és ne tévedjek nagyon el, ami nem is volt olyan egyszerű, mert a kinti bóják elég távol voltak egymástól, plusz egy szerintem még befért volna. Végül 2,4km után 45 percet úszva fejeztem be az első számot, örültem hogy túl vagyok rajta, a depón magamhoz képest szinte átrohantam és máris a kerékpár nyergében találtam magam.

 

A pálya fantasztikus volt, ugyanis a versenyzők kedvéért a szervezők az egész 710-es elkerülőt a rendelkezésünkre bocsájtották, így azon a szakaszon tükörsima aszfalton lehetett csapatni, az összképet csak néhány emelkedő és legfőképp az emelkedő és szembeszél kombinációja rontotta. A pályán két frissítőpont volt és 4 kört kellett tenni, így az lett a taktikám, hogy minden ponton felveszek vagy egy szeletet, vagy egy gélt, és egy isoval teli kulacsot. Plusz volt nálam egy banán, és persze az este elkészített sós lepénykék, amiből alkalmanként csipegettem, kivéve az utolsó órában. Persze a sótablettákat is szedtem szorgosan, az egész bringa alatt ha jól emlékszem 5 darabot vettem be. Végig nagyon jól éreztem magam a nyeregben, igyekeztem tartani a 140-145-ös pulzus környékét (mivel sajnos a kadenciaszenzor a legelején letört, azt nem tudtam nézni, pedig arra is rá akartam állni), bár a végefelé ez néha lejjebb ment. A lejtőkön a szokásomhoz híven még énekeltem is, a szembejövők néha érdekes fejet vágtak hozzá 😀

Végül 6:30-as időt mentem, amivel abszolút elégedett voltam, főképp mert a depóban leszállva egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, és rögtön át tudtam váltani egy viszonylag gyors tempójú, 5 perces futásra. A combjaim azért az utolsó pár kilit kevésbé bírták, habár a pulzusom csak ekkor kezdett igazán 155 fölé menni, azzal nem lett volna gond. Így is 5:13-as lett az átlagtempó, aminek nagyon örültem.

Összességében egy nagyon jó verseny volt, amit az elejétől a végéig élveztem. Végül 8:09-es idővel 13 nő közül a negyedik lettem, ami annak fényében hogy mióta triatlonozom talán nem olyan jó eredmény, de magamhoz képest elég nagy fejlődés. Egyébként is ez a sportág amatőr szinten nem erről szól, inkább a buliról 😀

Azt hiszem készen állok az ironmanre 🙂 (Már csak másfél hónap!!!)