Elindulunk, és egy fájdalmas döntés

Elindulunk, és egy fájdalmas döntés
Elérkezett az utolsó hét, és persze nem jutott idő minden apróságra. Legfőképpen azután, hogy komoly repedéseket fedeztem fel Alan hátsó kerekének felnijén, és az agy is eléggé be volt rágódva. Mindenképp szerettünk volna elindulni a hétvégén, így megpróbáltunk gyors megoldást találni. Szerencsére sikerült is, amikor az bringás táskákhoz vettünk alkatrészeket az Evobike-nál. Nem tudom eléggé megköszönni az Evobike-is fiúknak a segítséget, hogy egy nap alatt összehoztak egy bombbiztos épített kereket, megmentve minket egy potenciálisan veszélyes helyzettől. 
 
Miután elhárítottuk a katasztrófát, a végére próbáltunk járni pár dolognak, és venni néhány apró de fontos dolgot, mint a vízálló kamásli, szandálok és kötél a függőágyhoz. Anya nagyon sokat segített az utolsó pár napon, hozott kaját és takarított, hogy mi a pakolásra tudjunk fókuszálni. Semmi kétségem afelől, hogy nélküle nem indultunk volna el időben. Azt is felajánlotta, hogy segít a még maradt eladó dolgokban, és eltárolja az úthoz nem szükséges ruháimat.

Ahogy a jobb oldali képen láthatjátok, elég sok mindent viszünk magunkkal. A részleteket megtaláljátok a felszerelés aloldalon. Természetesen én több ruhát viszek mint Alan, és a főzéshez szükséges cuccok is foglalnak nem kevés helyet, mivel nem szeretnénk évekig instant tésztán élni. Azoban a bringák viszonylag könnyűek, 13 kg körül, és minden egyéb tulajdonunk nem tesz ki sokkal többet mint 20 kg. Így kajával és vízzel felpakolva is fejenként 30 kg alatti terhet kell csupán cipelnünk (a bringákat beleértve), ami kevesebb, mint egy átlagos világutazóé, és jól jön a hegyekben 🙂

Ami az útiterveket illeti, hosszasan latolgattuk a versenytervem, míg végül meghoztam azt a fájdalmas de racionális döntést, hogy nem veszek részt rajta. Megpróbálom eladni a rajtcsomagot, de az se baj ha nem sikerül, szerencsére nem volt olyan drága. A bokám még nincs tökéletes állapotban és a heti kétszeri 10 kilométer egyelőre fájdalmat okoz. Ilyen feltételekkel féltábú Ironmat csinálni kevesebb mint két hónap múlva előre vetíti egy komoly sérülés lehetőségét, és nem vagyok hajlandó kockáztatni a túrát egy verseny miatt. Versenyezni máskor is tudok, ha a bokám már felkészült rá 🙂
 
Öröm az ürömben hogy így lazára vehetjük a tempót, lassan hozzászoktatva a testünket a mindennapi tekeréshez. Hirtelen nem kötött minket egy fix időpont ami alapján megterveztük az első másfél hónapot. Mivel mindketten szerettük volna felfedezni Olaszországot, beiktattunk egy-két hét bringázás Észak-Olaszországban, tavakkal, Velencével és az Alpokban, mielőtt Horvátországnak vennénk az irányt. Nagyon várjuk Olaszországot, gyönyörű lesz a késő áprilisi – kora májusi időben. 🙂
 
Végül egy kis késéssel (nem lennénk mi) április első napján elindultunk. Anya készített egy isteni répatortát a búcsúzásra, amiből a kelleténél talán picit többet ettünk. Elköszöntünk a szüleimtől és egy ismerőstől aki eljött személyesen búcsúzni, és megkezdtük életünk legnagyobb kalandját.