Görögország, első rész – Vikos és Meteora

Görögország, első rész – Vikos és Meteora

Már jó ideje szerettünk volna eljutni Görögországba, alig vártuk, hogy odaérjünk de tudtuk, fontos a jó időzítés. Nyáron egyszerűen túl meleg van errefelé, így nem lett volna olyan élvezetes a bringázás. Ez volt az egyik oka annak, hogy olyan sok időt töltöttünk a Balkánon és a hegyekben – nem mintha nem lett volna elég látnivaló arrafelé is, igazán nem panaszkodhattunk rá. De végre elérkezett az áhított nap, és egy gyönyörű napsütötte péntek délután elérhető közelségbe került a határ.

Ismerkedés Görögországgal

Már mielőtt beléptünk az országba, megtapasztalhattuk azt a bőséget, amit kinálni fog nekünk, mikor például a semmi közepén egész családoknak elegendő gyümölccsel roskadozó almafák mellett haladtunk el. Ugyan felmerült kisebb akadály egy kidőlt fa képében az úton, de hát ez is csak a kaland része. Mondanom sem kell, alig vettünk gyümölcsöt a vidéki tájakon áthaladva (Erről bővebben beszélek egy másik bejegyzésnek a végén)

Görögország északi és középső része jóformán elhagyatott, amit csak néhány falu és városka képe tarkít. Hogy jobban érzékeltessem, ez mennyire így van, képzeljetek el egy majdnem autópálya-szerű főutat, amin átlagban hat kocsi halad el egész nap. Ha azt gondoltuk, hogy a Balkánon a forgalom gyér, erre nem voltak szavaink. Az út minősége ellenben kifogástalan volt, így tökéletes alkalmunk nyílt egy igazán élvezetes kerékpározásra. Mindenhol a tipikus mediterrán tájkép kísért, sok pozsgás növénnyel a sík terepen, vad, sűrű erdőkkel a hegyekben, de számos dió és fügefa is várta az út szélén, hogy megálljunk szüretelni őket, amit gyakran meg is tettünk.

Kastoria, az első városunk pár nap tekerés után. Egy templom található a félszigeten, de nem igazán volt kedvünk mászni

Mivel az ország főleg a szigetekről és a tengerpartjairól híres, nem igazán tudtuk, mit nézzünk meg, dél felé tekerve, de Goce, a korábbi warmshowers vendéglátónk Macedóniában adott pár tippet. Így az első állomásunk Vikos és az azt körülvevő falvak voltak. Itt található az a Guinness Rekordok könyvében is szereplő kanyon, melynek szélei között csupán egy kilométer a távolság, de minkét oldalon 900 méter mély a szakadék. Habár még nem volt szerencsém a Grand Canyonhoz, ahhoz hasonlítanám, de itt a lélegzetelállító, fantasztikus látképet zöldellő erdők övezik, amerre a szem ellát.

Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy rengeteg hegyi forrás található errefelé, és a leghíresebb, legelterjedtebb görög ásványvíz is innen származik, a völgy nevét viselve. Bár én azt tanácsolnám, inkább személyesen kóstoljátok meg az itteni vizet. 😉

Vikos környéke

A környező vidéket Zagorohoriának hívják, és nem csak Vikos található itt, hanem számos autentikus, édes kőfalvacska, ősöreg kőhidak, és olyan hegyvonulatok, melyeket ránézésre óriások formáltak. Az alázat és a hála érzései kavarognak ilyenkor az emberben, ámuldozva a természet szépségein, még ha ez jelentős mennyiségű (meredek) emelkedők megmászását is jelenti. A túraleírások általában Ioannina felől tanácsolják a völgy megközelítését, mely az egyik legnagyobb város onnan mintegy 30km-re délre, de ez főleg olyanoknak érdekes, akik tömegközlekedéssel, illetve repülővel/autóval érkeznek ide.

A látkép Konitsa után
Az egyik nagyobb, jó állapotban lévő régi kőhíd

Mivel mi Macedónia felől közelítettünk, 200km és 3000 méteres szintemelkedés várt ránk csupán a legközelebbi északi kisvárosig, Konitsáig, ami már a helyi, mediterrán stílust tükrözte. Ott bevásároltunk kajából jó pár napra, hiszen a hegyi falvakban általában csak kisebb, drága boltok és gazdag turistáknak való éttermek találhatók, amit később tapasztaltunk is. Még itt sem voltak igazán alacsonyak az árak, ezért úgy egyáltalán az első két hétben nehezen tudtunk olcsón vásárolni, a szupermarketekben árult termékek sok esetben a macedón árak duplájába kerültek. De azért sikerült a költségvetést viszonylag alacsonyan tartani, néha megdobva a kalóriát egy kis elérhető árú csirke gyrossal, ami itt a legolcsóbb gyorskaja, bár nemzeti ételként ez nem meglepő. Szerencsére ahogy reméltük, az árak lejjebb mentek délebbre a sűrűbben lakott részeken (és durva volt a csökkenés Athénban, de erről majd később).

A kanyargós út Papingoba, ahogy a Vikos felé vezető útról láttuk. Először ennek aljában aludtunk, de felmászni nem mertünk

A városból elindulva felfedeztük a völgyet mindkét oldalról, először Vikost, majd Aristin át felmásztunk az Oxia kilátóhelyre, ami Monodendri felett található (az egyik híres kőfalu). A sátorállítás gyerekjáték volt, és ugyan a vadkemping elvileg nem legális Görögországban, ha nem kezeled idióta módon a helyzetet (mondjuk, egy hotel mellett táborozol le), senkit nem zavar. A görög emberek pedig igazán barátságosak és kedvesek, és mindig bőven találtunk helyet mezőkön vagy pihenőhelyeken. Oxiánál még a térképen is jelezve van egy szabad kemping, nem is lehet eltéveszteni (egy nagy mezőt keress).

Fura mikroklíma található ott fent, mivel a mély kanyon elszívja a hőt éjszaka, így még egy forró nyári nap után is lehetnek mínuszok. Reggelre sűrű ködre ébredtünk, ami az élményt még misztikusabbá tette. Ha kocsival vagy lakóautóval érkezel, az út végén van hely parkolni bőven, ahonnan feljuthatsz a kilátóhoz, és ezen kívül egy másik érdekesség is van az út mellett, a kőerdő. Ne féljetek bringával felmenni, nem olyan vészes és lehetetlenül meredek (na jó, Monodendriig egy kicsit küzdeni kell, de ettől leszel erősebb 🙂 ).

A bejáratnál
A kőerdő belsejében
A völgy Vikos felől
A peremen ülve Oxiánál..

Meteora ás a híres kolostorok

Miután kiszórakoztuk magunkat a szikla peremén, legurultunk Ioanninába és eltöltöttünk egy pihenőnapot a tó partján, a túloldalon. A következő állomásunk Meteora volt, egy különleges sziklaformáció, aminek tetején hat kolostor meredezik, bizonyítva az emberi leleményességet, egyszersmind az emberi természet makacsságát és irracionalotását is. A várost, ahonnan elérhető a hely, Kalambakának hívják, és csak pár napra voltunk tőle, azonban ahogy máskor is, a lehető legtöbb dolgot akartuk ebből kihozni így egy kisebb mellékvágányt is beiktattunk. Ionanninától északkeletre fekszik Aoou, egy mesterséges tó, a hozzá vezető úton egy gyönyörű vízeséssel egy kis ősi faluban, amit Tristenonak hívnak. Ugyan nem kevés mászással járt eljutni oda, de a csöndes erdei úton sétálva ezt nem igazán bántuk, s a látvány több mint megérte a szenvedést. Ne hagyjátok ki, ha errefelé jártok. 

Cuki kacsák a sátorhelyünkön Ioanninánál
Egy gyönyörű öreg falu
Az első görög vízesésünk
Aoou-nál

Ahogy sejtettük, Meteora zsúfolva volt turistákkal és az turizmust kiszolgáló giccses szuvenír boltokkal, turistabuszokkal, fizetett túrákkal. Hogy találjunk egy kiesőbb helyet éjszakára, egy északabbra lévő külvárosba, Kastrakiba kellett eljutnunk, ami közelebb is volt a kolostorokhoz. Még ott is csak egy méhkaptárakkal teli mezőre futotta, de legalább találtunk valamit. Reggel megmásztuk a sziklákat – legnagyobb meglepetésünkre nem igazán volt meredek az út felfelé, de igy is rengeteg sétáló vagy autós turista elképedt szurkolása, tapsa kísért, ami tekintettel erre kicsit vicces volt. A turistabuszok a tetőn gyűltek nagy számban, ami eléggé rontotta a kilátást. Ez újfent rávilágitott a turizmus árnyoldalára, és hogy semmi sem szent már, ha pénzről van szó. Mert ezen kívül egyébként nem lehet megérteni, miért engedik fel a gépjárműveket egészen a kolostorokig; annyira egyszerű a séta a domb aljáról, még le is lehet rövidíteni az utat egy erdei ösvénnyel. Tisztában vagyok vele, hogy vannak mozgássérültek is,  nem is róluk van szó – de egyetlen autóból kiszálló ember se nézett ki még csak túlsúlyosnak se, sőt a legtöbben fiatalnak és fittnek tűntek.

A kolostorok fantasztikusak voltak, legfőképp ha belegondolunk milyen erőfeszítés kellet a megépítésükhöz. A neten olvastuk, hogy hatalmas köteleket használtak az építkezéshez; a kötél szakadását pedig Istenre bízták és hittek abban hogy kitart, így addig használták amíg valaki szerencsétlenül nem járt. A vallás mindig olyan logikus… A természetes oszlopok és platók semmi eddigihez nem hasonlíthatók, és nem mindennapi, ahogy kialakultak itt egy hegyekkel körülvett, erdős részen, egy ilyen kicsi területen. A geológusok szerint homokkőből vannak, és úgy 60 millió évvel ezelőtt a tektonikus mozgások formálták a ma látható alakzatokat, karöltve az időjárás eróziós hatásával.

Tervek Peloponnészoszról

De bármennyit is csodáltuk volna még őket, mennünk kellett, különösképp, mert a hőmérséklet egy nap alatt 20 fokot süllyedt, így jobbnak láttuk lejönni a hegyekből a síkságra. Ideje volt célba venni Peloponnészoszt, bár nem voltunk képben, mit is kellene pontosan meglátogatnunk ott. Pár nappal később, Trikalától nem messze találtuk meg az első görög warmshowers vendéglátónkat, és mivel egy családi joghurtüzemben dolgozott, így megkóstolhattuk az első hamisítatlan görög joghurtunkat, ami pont annyira volt jó, amennyire vártuk. Nem vettünk joghurtot amióta megjött a multifőző és visszatértünk a reggeli zabkására, de ettől a ponttól kezdve néha nem tudtunk ellenállni neki. Még ha a legolcsóbb fajtát is választod (nyilván adalékanyagtól és gyümölcstől vagy aromáktól menteset), akkor sem fogsz csalódni. Ez többnyire az olivabogyóra is igaz, teljesen jó minőséget lehet kapni 3-4 eur/kg áron ha szezonja van – végső soron Görögországban vagyunk vagy mi, szóval ez nem olyan meglepő.

Végül nekiindultunk Patrasznak, ahol át akartunk kelni a hídon hogy felfedezzük a híres félszigetet. Mindez késő szeptemberben volt, és szorosan követtük az időjárás-jelentést, mert akkoriban éppen egy hatalmas vihar volt készülőben a Földközi tenger környékén. Az áradás és viharos szél nem annyira buli ha sátrazol, ezért a hegyeket mindenképp kerültük egy darabig és Lamia felé vettük az irányt. Abban reménykedtünk, hogy találunk valami menedéket egy elhagyatott épület vagy valami hasonló formájában. Közeledett felénk a zivatar, és nem sok időnk maradt..