Görögország, harmadik rész – Mani és önkénteskedés Athénban

Görögország, harmadik rész – Mani és önkénteskedés Athénban

Október volt Görögországban, de a nap még erősen sütött Peloponnészosz déli részein. Életünk egyik legjobb időszakát éltük, vízeséseket, homokos tengerpartokat és gyönyörű hegyvidékeket felfedezve, de hát minden jónak egyszer vége szakad. Ideje volt újra északnak venni az irányt és folytatni utunkat Törökország felé. Amennyire csak lehetett, a part mellett akartunk haladni, ami kevesebb emelkedőt és több strand-kempinget jelentett, így egyenesen Kalamata felé mentünk, és rájöttünk, hogy az út hosszabb lesz, mint eredetileg gondoltuk.

A Mani

Miután elértük a várost, egy szuper kedves családnál sikerült szállást találnunk a warmshowers.org-on keresztül. A hozzám hasonló sci-fi őrülteknek jelentem, hogy keményvonalas Doctor Who rajongók voltak, ami nagy pozitívum az én olvasatomban. 😀 Meséltek az olívaolaj-termesztésről és iránymutatást adtak a helyi termelői piachoz, ahol felfedeztük, hogy Görögország tulajdonképpen tök olcsó (persze nem beszélve a rengeteg ingyen gyümölcsről az út szélén), csak ismerni kell a jó feltalálási helyeket. A legtöbb termény ára közelített a korábban megismert balkániakhoz, és az olívabogyó, a magyar árakhoz viszonyítva szinte ingyen volt ( kilónként 3-4 eur kontra 8-10 ).

Az első falu látványa, ahogy belépünk a félszigetre
Igazi mediterrán hangulat

Konstantinos, a vendéglátónk azt javasolta, tegyünk egy kitérőt a Mani, Peloponnészosz középső ujja felé. Az útikalauzok szerint, ha egy kies, igazán érintetlen természet élményére vágyunk az országban, akkor ez a félsziget tuti befutó. A Mani majdnem megközelíthetetlen volt a múltban, mivel nem vezettek utak az apró, tengerparti halászfalukhoz. Csak hajóval lehetett eljutni a buja növényzettel borított területre, ideális helyszínt nyújtva kalóz rejtekhelynek. Nagyon élveztük a helyet; habár már érzékelhető a turizmus beszivárgása, miután pár évtizede megépítették az utakat. Ismét sok időt töltöttünk a strandokon, kiúsztunk egy barlanghoz, majd – mielőtt visszafordultunk volna – felfedeztük magunknak Aeropolit, mely itt a legnagyobb kisváros. Többnyire kitűnő időnk volt, miközben végigtekertünk a dimbes-dombos part mellett, számos apró, rejtett strandot felfedezve. Még egy régi, megfeneklett kalózhajó-roncsot is láttunk, ami mellett persze a róla elnevezett büfé működött, hiszen egy ilyen roncs eléggé turistacsalogató látvány.

Az út Athénba és új tervek

Habár majdnem útba esett, úgy döntöttünk mégsem megyünk Spártába Mani után, mivel úgy hallottuk, manapság már csak a neve maradt fenn, egyébként meg nincs sok látnivaló. Inkább maradtunk a part mentén,  hogy elkerüljük a mászást, főleg mert az időjárás megváltozott és a hidegebb, esős időben a lehető leggyorsabban akartunk eljutni Athénba. Így csak egy hegyen kellett átjutnunk, ahol a szokásos olíva és narancsültetvényeken tekertünk kilométereken keresztül. Amikor végre kijutottunk a parthoz Astros városába, teljesen elhagyatottnak találtuk. A kávézók és éttermek, melyek nyáron valószínűleg hemzsegnek a turistáktól, üresen álltak, csupán néhány horgászt kiszolgálva. Az ősz megérkezett, de továbbra is kellemes hőmérséklet uralkodott, és miután elértük a fővárost, a nyár még tett egy utolsó, hosszú látogatást a végső búcsú előtt.

Olívaültetvények amíg a szem ellát
Édes falu a hegyekben
A semmi közepén is biztosra veheted, hogy találsz egy kölyköt
Astros főutcája
Elhagyatott strand
Reggeli készítés a tengerparton

Azt gondoltuk, hogy csak vásárolunk néhány szükséges dolgot és megyünk is tovább északnak Thessaloniki felé, ahol már várt ránk egy rendelt csomag. De nem sikerült szállást találtunk se a warmshowersen, se couchsurfingen keresztül (utóbbit egyébként alig használjuk), és ahogy egyre közelebb kerültünk az ipari és sűrűn lakott területekhez, kempinghelyet is nehezebbé vált találni. A városban pedig majdnem lehetetlen vállalkozás (no nem teljesen, lásd a hajléktalan helyzetet az erdős részeken). Utolsó mentsvárként ránéztünk a helpx.net-re hogy önkéntes munkát keressünk egy hostelben. Mindössze egyet találtunk alkamasnak számunkra, így nem sokat reménykedtünk, de azért írtunk egy gyors üzenetet. Mivel csak fél napra voltunk, nem tudtuk mi lenne a legjobb megoldás, de ekkor, miközben két gyárterület között a lenyűgöző parti út mellett latolgattuk a lehetőséginket, csoda történt. A tulajdonos 5 percen belül küldött pozitív választ, így rögtön lett szállásunk több hétre, teljesen ingyen, amihez még reggelit is kaptunk. Azt kell mondjam, nagyon szeretjük a  technikát, ami lehetővé teszi ezeket a kapcsolatokat.

Korinthosz és Athén között
Gyakori látvány Görögországban az út menti miniatűr kolostor
Az utolsó kemping Athén előtt

Önkénteskedés Athénban

A hostel, ahova kilyukadtunk a Small Funny World nevet viselte, és Athén szívében helyezkedik el, így főként a parti hangulat uralkodott, amit erősített az alatta lévő utcáról beszűrődő, hajnal 3-4-ig tartó hangos zene. De volt ágy, ahova lehajthattunk a fejünket és az első két hétben még a tulajdonos üres külvárosi apartmanját is megkaptuk, ami elég menő. Ingyen megszállni (plusz egy tonna ingyen kaját és egyéb dolgot kapni az átutazóktól) a világ egyik legnépszerűbb városában nehezen elképzelhető, de tényleg megtörtént. Eddig ez volt a legjobb önkéntes élményünk, és élveztük az ott töltött másfél hónapot. Egy turistákra kihegyezett városban az az előny is megvolt, hogy rengeteg vega és vegán lehetőségünk kínálkozott, így többször engedtük meg magunknak az étterembe járást – talán egy kissé túlzásba is vittük a falafellel…(bár abból sose lehet eleget enni). 

Kötelező kép, itt épp valójában elég kevés ember van jelen
A híres olimpiai stadium

Cserébe könnyű, 10-20 órányi takarítási munkát kellett végeznünk, ami igazán méltányosnak mondható. Sok jó fej emberrel találkoztunk a hostelben, ingyen látogattuk az Akropoliszt többször is (a megfelelő időben voltunk ott ezúttal), és végre utolértem magam a futásban. Athénban van néhány hatalmas zöld park a központban, így szerencsére nem kellett a kipufogógázt belélegeznem (a forgalom brutális). Az időjárás többnyire napos volt és még mindig olyan meleg, hogy főként rövidnadrágban és ujjatlan pólóban futottam, miközben a helyiek már télikabátban járkáltak. Azon kívül, hogy meglátogattunk néhány történelmi helyet és felmásztunk szinte az összes, a várost körülvevő dombra, imádtam a helyi termelői piacokon vásárolni. A hét majd minden napján a város különböző pontján voltak megtalálhatók, de a központi piac, ahol a hús es halpiac is van, vasárnapon kívül mindig nyitva van.

Az ősi agora bejárata
Takarítás ezerrel
Megérkezünk
Napnyugta a hegyen
Élvezzük a naplementét barátok társaságában
Ottoman érából származó kép Athén legrégibb házában
A város külterületén lévő parkokban mindennapos látvány a sátor
Az Akropolisz mindig a figyelem középpontjában van
Felfedeztünk néhány gyönyörű graffitit
Sok kis ehhez hasonló utcácsak van a városban (kivéve a Jackson képet, az elég király)

Ezen piacok a helyiek számára hatalmas mennyiségű friss terményt és annyiféle zöldséget, salátát kínálnak, hogy a felét nem is ismertem fel. Természetesen majdnem mindent adnak kimérve, olívabogyótól kezdve a különböző szárazárukat (mint pl bulgur vagy lencse). Még tahini és mogyoróvaj is kapható, nagy fém hordókból árulják. Felfedeztem egy fűszerboltot ahol legalább százféle különböző fűszert tartottak hatalmas dobozokban, így gyakran tértem vissza, hogy feltöltsem a tárolóimat. Az ott tartózkodásunk végére már mindenki ismert és elfogadta a fura kérésem a saját dobozokkal és szatyrokkal kapcsolatban. Az egész vásárlási procedúra egy szuper kulturális eszmecserére hasonlított. Fontos megemlítenem, hogy az árak a szupermarketekhez képest felébe, harmadába kerülnek, főleg ha zárás előtt megyünk, amikor szinte dobálják utánunk a leárazott vagy sokszor ingyenes terményeket.

Teli a piac friss, helyi zöldségekkel novemberben
A luffatök vásárlás itt természetes - nézzetek utána a hulladékmentes felhasználási opcióinak
Egy hulladékmentes bevásárlás gyerekjáték
Olivabogyók elképesztő variációja

Hogy hosszabb ideig ittmaradjunk,  két dolog döntötte el (segített, hogy a környezet igazán fesztelen volt, és a hosszabbítás mindössze egy rövid üzenetbe került). Egyrészt úgy gondoljuk, hogy egy hosszabb bringatúrán jó néha kisebb-nagyobb szüneteket beiktatni, hogy regenerálódni tudjunk, másrészt nem akartunk túl korán Törökországba érkezni. Ugyanis 3 hónapig maradhatunk ott a turista vízummal, ezért jól kellett időzítenünk. Mivel nem hinném, hogy a grúziai hegyek (következő úticél) túl invitálóak a téli időszakban, és az is fontos, hogy a Pamír fennsíkot a lehető legmelegebb hónapokban érjük el (mivel a hálózsákjaink nem a legjobbak a mínuszban). Amikor eljött a nap, hogy elhagyjuk a várost, már december volt és a hihetetlenül hosszú nyár is véget ért. Görögországban ez az esős évszak kezdetét jelenti, és elég sokkoló volt a hideg eső a hosszú beltéri tartózkodás után, de már nem volt visszaút, nekiindultunk a kaland következő fejezetének