Irán, útmutató és a benyomásaink

Irán, útmutató és a benyomásaink

Egy hosszabb utazás során többnyire sokkal élvezetesebb és mulatságosabb igent mondani minden kérésre, meghivásra vagy javaslatra. Iránban azonban megtanultunk nemet is mondani. Általában elmondható, hogy minél keletebbre megy az ember Európától, annál barátságosabbak és vendégszeretőbbek az emberek, és ez utazóként igazán jó érzés. Különösen Iránban igaz ez, fantasztikus volt hogy ha akartuk volna, minden áldott nap egy-egy helybéli otthonában vendégeskedhettünk volna, és természetesen kajára se lett volna gondunk egész ott tartózkodásunk alatt. Egyes helyeken már kicsit túl sok is volt a meghívásokból és figyelő szemekből, mivel szinte egy perc nyugtunk sem volt, igy sok meghívást kellett visszautasítanunk. Hiszen néha semmi másra nem vágytunk, csak hogy felverjük a sátrat, együnk, és aludni menjünk egy hosszú bringás nap után. Hírességeknek éreztük magunkat, bárhová mentünk, valaki megtalált és szinte azonnal felajánlott valamit. Volt olyan eset, hogy egy ember legalább egy órán át próbált meggyőzni minket, hogy menjünk az otthonába, a  „Kérlek gyertek el hozzám” frázist ismételgetve legalább 50-szer.

Első napunk jól indult, egy gyönyörű határátkeléssel
Leülni egy fagyira? 5 másodperc és már nem vagy egyedül
De hálásak vagyunk a jóságukért
Megállítotak a kocsiból és addig nem tágítottak amíg igent nem mondtunk a meghívásra. Még a hajam is befonta 🙂
A hagyományos, leggyakoribb étkezési forma errefelé, mi szeretjük

Iráni vendégszeretet

De miért különlegesek az irániak ebből a szempontból, miért vannak ennyire oda a nyugati utazókért (beleértve az amerikaiakat is, csupán a kormányok állnak szemben egymással)? Talán mert annyira el vannak zárva a külvilágtól az embargó, internet-cenzúra és az utazás hiánya miatt, és iszonyat kíváncsiak, megragadva minden alkalmat hogy többet megtudjanak a világról? Vagy talán a vendégszeretet tényleg a muszlim vallás része, ahogy néhány vallásosabb vendéglátónk kifejtette, de egy szinttel feljebb téve, mert ősi és büszke nemzetről van szó. Vagy ez mind egybevéve. Bármi is az oka, a történetek igazak, tényleg volt, hogy azon veszekedtek egymással, ki hívjon meg minket a házába, és félő volt, hogy tényleg megsértődnek, ha visszautasítjuk bármilyen felajánlásukat, legyen az étel, szállás, zuhany vagy bármi más. Erre a tarof rátett még egy lapáttal, szépen megkavarva minket. Ez egy helyi szokás, például az eladó néhányszor visszautasítja a fizetést az áruért, mielőtt elfogadná (és egyes esetekben valóban ingyen akarja adni), és többször észrevettük, hogy mennyire szeretik ezzel hülyíteni a turistákat.

Ez volt az első olyan ország ahol igazán átjöttek a kulturális különbségek, és hogy mennyire messze jutottunk már Európától. Buszra szálltunk, az ország nyugati részéből utaztunk Teheránba, hogy több időnk legyen felfedezni néhány helyet délen. Az ablakon kibámulva, látva azokat a színes homokkő-dombokat és a fáktól megfosztott ismeretlen tájat, az egész olyan valótlannak tűnt, mint ha egy álomban lennék. Késő este szálltunk le a buszról és kíváncsi tekintetek követtek minket a pompásan kivilágított Azadi toronyhoz, Teherán egyik híres emlékművéhez, nem messze a pályaudvartól. Libabőrös lett a hátam, ahogy áthaladtam a hatalmas boltív alatt, és felnéztem a mozaikokra. Számos arrajáró rázott kezet velünk és üdvözölt minket az országukban, gyermeki mosollyal és boldogsággal áthatva. Egyszerűen nem tudtad elkerülni, hogy részese légy az örömüknek.

Az Azadi torony

Nem minden játék és mese ám

Ezután a sok csoda után Irán sötét oldala erős kontrasztban volt a mindennapi emberek jóságával, és fura érzést volt a tudat, ami ott motoszkált a fejünkben emiatt. A ’79-es iszlám forradalom előtt az ország inkább a nyugati kultúra felé hajlott, és az emberek többé-kevésbé szabadok voltak (már amíg nem mondtak ellent a sah, vagyis ahogy nálunk hívják, a király akaratának). Mostanában ez korántsem így van, és a kormány kiválóan végzi a dolgát, ha a populáció terrorizálásáról van szó. A művészet, a szellemi és vallásszabadság alapvető emberi jogoknak számítanak nyugaton, de itt ha egy rossz szó hagyja el a szád, az súlyos következményekkel járhat, az iszlámmal szembeni blaszfémia esetében akár halálbüntetéssel. Nem kevés zenész és filmrendező kényszerült elmenekülni az országból, hogy elkerülje az életfogytiglani börtönt vagy rosszabbat. A nőket különösképpen sújtja a törvény igazságtalansága, hiszen még abba sincs sok beleszólásuk, hogy hogyan viselkedjenek, vagy milyen ruhát hordjanak.

Próbálgatom az új sálam Teheránban a második anyámmal
Alan se maradhatott ki

Számos egyéb fura törvényen csak nevetni lehet, hogy például  törvénytelen rock és metál zenét hallgatni (ezt tényleg nem csak kitaláltam), alkoholt fogyasztani,  vagy hogy még a férfiaknak is hosszú nadrágot kell viselnie (vicces 40 fokban). Ezen felül a nők nem kerékpározhatnak vagy futhatnak nyilvánosan, mert ahogy az egyik miniszterük megjegyezte, és ezt most idézem: „Gazdasági romlást okozna”. Európából nézve ezek tényleg nevetséges dolgok, de az itt élő emberek számára ez a szomorú valóság, és a büntetés még ezekért a kisebb bűncselekményekért is nagy bírság vagy korbácsolás(!).  A halálbüntetés fenyegetésével élve pedig az ember nagyon óvatos lesz minden mással kapcsolatban is, és ezt olvasva a mosoly lefagy az arcodról. Mindezek után főképp döbbenetes, hogy a helyiek mennyire jókedvűen, nyíltan beszéltek hozzánk és milyen nagylelkűek voltak velünk. 

Az egyik utolsó napunkon végre tudtunk úszni egyet, de a barátaink könyörögtek, hogy legalább a pólót hagyjam magamon
Vendéglátóink teljesen meg voltak rémülve hogy le mertünk venni néhány ruhadarabot, pedig nem volt senki a közelben
A vallás egyetlen "jó" oldala, a bámulatos mecsetek. Ez Qom szenthelye

Kultúra vagy vallás?

Mivel már egy generáció nőtt fel a forradalom óta, az erős muszlim szokások annyira beépültek a legtöbb család életébe, hogy a legtöbb esetben még a nyitott, nyugati gondolkodású vendéglátóink is a fejükön hagyták a hijabot (fejsál) a jelenlétünkben, még a saját otthonukban is. Talán mert a legtöbbük már beleszületett ebbe (9 éves kortól kötelező!), ez részese a személyiségüknek és a kultúrájuknak. Szóval ha meghívnak valahova, tartsd ezt tiszteletben és a levétel előtt mindig kérdezd meg, hogy szabad-e. Egyébként nem vagyok biztos abban, a nők hány százaléka dobná el a kendőt, ha megváltozna a törvény, a hagyományosabb régiókban, ahol majdnem minden nő még csadort is hord (egy lepedőszerű, sok esetben fekete, az egész testet takaró ruhadarab), jó ideig alacsony maradna az arány véleményem szerint.

Az egyetlen mód, hogy bejuss egy mecsetbe nőként, ha csadort viselsz
Egy másik érdekesség a hatalmas piknik kultúra, ami magával hozza a rengeteg jól felszerelt parkot az egész országban (bár ha úgy van kedvük, tényleg az autópálya leállósávjban tartanak pikniket, nem viccelek). Tökéletes kempinghely, még wc és csapvíz is van 🙂

Habár a külföldiekre ugyanúgy vonatkoznak ezek a törvények, a rendőrök sokkal elnézőbbek voltak velünk (még az se volt gond, hogy rövidnadrágban és pólóban futottam Teheránban), de sok esetben ajánlkoztak kíséretnek és néha titokban (próbáltak) követni, hogy „biztonságban legyünk”. Úgy tűnt csak unatkoznak, vagy a feljebbvalójukat érdeklik a turisták, miközben 10 éves gyerekek tolták mögöttük 100 km/h-val motorkerékpáron, ami persze mindennapos volt és nem igényelt kivizsgálást. És csodálkoznak, hogy mért vannak a top 3-ban a halálos közlekedési balesetekben… Az elején hosszú nadrágot és csak a hajamat takaró csősálat hordtam, de félidőben már rendszeres volt a rövidnadrág és a baseball sapka, és ugyan számos rendőri ellenőrzésbe futottunk bele, a legtöbbször meg se említették a dolgot. A legrosszabb ami történhet, hogy megkérnek, kapj magadra egy kicsivel több ruhát. Vagy bevisznek a rendőrségre, de csak hogy meggyőződjenek róla, nem vagyunk kémek. 😀

Rejtekhelyet találni nem mindig könnyű
És néha kockázatot kell vállalni a csendért és nyugalomért

Pénzügyi problémák

A jelenlegi szankciók miatt az ország nem tud csatlakozni a nemzetközi bankrendszerhez, így annyi készpénzt kellett bevinnünk, amennyi az összes költségünket fedezi. Alapvetően a józan ész azt mondatja az emberrel, hogy nem túl biztonságos nagy mennyiségű készpénzt tartani magadnál, de Irán kivétel. Nem csak mert a helyiek tudnak erről a problémáról és a rablás tulajdonképpen nem létezik (egyébként is félnek a túl szigorú törvények miatt). Hanem mert ugyanezek a szankciók a gazdaság összeomlását okozták és a helyi pénznem erőteljes gyengülését.  Milliomosoknak tűntünk, miután átváltottunk egy darab 20 eurós bankjegyet, annyi papírt kaptunk vissza hogy nem fért el a pénztárcánkban. És tényleg, a szó valódi értelmében azok voltunk, mivel érkezésünkkor egy euró több mint százezer riálra rúgott, és emellé még egy 20%-os libikókát is eljátszott amíg ott voltunk, még jobban erősítve a költőerőnket. Csak hogy legyen egy általános fogalmatok a költségekről, két hónap alatt 170 eurót költöttünk kajára, miközben finomakat ettünk és sokszor tértünk be étterembe is (amiből majdhogynem nulla jutott Európában). Na meg persze a helyiek bőkezűsége is sokat segített.

A kedvenc helyi kenyerünk, amit forró kavicsokon sütnek, a sangak. Kicsit drágább mint a többi, vagyis egy ilyen hatalmas darab akár a 30 forintot is meghaladja!
Frissítés 40 fokban, emberünk tudta mi kell nekünk. Igen, az jég!
Sok-sok sivatagi tekerés, de nem bántunk kicsit egyedül lenni
De egy rakás ismeretlennek énekelni az erdő közepén se rossz 🙂
Persze aztán rendes koncertet akartak 😀
És itt végre szabad voltam!
Ne tévesszen meg a közel-kelet, a legmagasabb hegyük, Damovand több mint 5000m magas
Gyönyörű tavasszal

Azt kell mondjam, Irán tartalmazott mindent, amitől izgalmas lesz egy utazás; politikai konfliktus, barátságos emberek és kulturális elmélyedés (még a perzsa írást és olvasást is megtanultam!), dráma, komédia, gyönyörű építészet és természet, összepárosítva az ősi történelemmel. Tényleg az egyik legjobb országunk volt eddig, és hogy egy kicsit jobban belelássatok abba mit éltünk át, a következő bejegyzésben elmesélem a hihetetlennél hihetetlenebb,  fura találkozásainkat és történeteinket.