Macedónia, a városon túl

Macedónia, a városon túl

Habár a bokám még eléggé fájt, de továbbindulni Szkopjéből és újra úton lenni majdnem feledtette ezt velem. A főutat követtük nyugat felé, Tetovo irányába, majd délnek fordultunk Ohrid felé. Közben meglátogattuk a Mavrovo nemzeti parkot, mivel valamennyire útba esett, és csak egy kicsit kellett mászni miatta. 

Balkán vendégszeretet újratöltve

Kempingezni gyerekjáték volt, és ismét elbűvölt a helyiek vendégszeretete. Egy emlékezetes eset a fővárosból való elindulásunk második napján történt. Vacsorát készítettünk egy kisváros főterén, és azon tanakodtunk, hol aludjunk. Néhány idősebb ember élvezte a nyári estét mellettünk, és a már általánosnak vehető beszélgetésbe elegyedett velünk, hitetlenkedve hallgatták a kérdéseikre adott válaszainkat, hiszen errefelé nem túl gyakori a kerékpáros turista. Persze meghívtak egy kávéra, amit – meglepetèsünkre – egy pincér szolgált fel azt az egyik közeli kávézóból.

Élvezzük a reggelit

Mire befejeztük a vacsoránkat, az egyikük felajánlotta, hogy a kertjében felverhetjük a sátrat, amit hálásan el is fogadtunk. Szerencsére valamennyire megértettük egymást, mert a fia külföldön dolgozik így kellemesen elbeszélgettünk, bőséges frissítő és sütemény mellett. Ragaszkodott hozzá, hogy meg is reggelizzünk nála: a hatalmas omlett és  zöldségek frissen, egyenesen a kertből igazi luxus volt számunkra, nem tudtuk eléggé megköszönni neki és feleségének a kedvességét. Még egy kis útravalót is kaptunk tőlük. 

Mavrovo

Következő állomásunk Mavrovo volt, a nemzeti park, amit már a bevezetőben említettem. Egy mesterséges tó körül, kisebb hegyek között helyezkedik el, és úgy döntöttünk itt töltünk három éjszakát, kis pihenőt adva a bokámnak. Találtunk egy hatalmas ingyenes kempinget közvetlen a tó mellett ahol relaxálhattunk, melyben nagy segítségünkre volt a függőágyunk. A negatívumot a mérhetetlen mennyiségű szemét (erről több képet itt láthattok) és a rossz vízminőség jelentette, és bár tudtam valamit tenni az elsővel, utóbbira nem volt ráhatásom, ami megakadályozott minket a fürdőzésben és úszásban. 

Ideális hely a függőágynak
Nem túl tiszta a víz a szélen

Hangsúlyoznám, hogy egy nemzeti park közepén voltunk, és amikor a mellettünk kempingező parkőröktől kértem egy nagy szemeteszsákot, úgy néztek rám, mint aki egy másik bolygóról jött. Nemegyszer épp az orrom előtt dobott el valaki egy-egy kisebb műanyag zacskót, csak úgy ott ahol állt. Rettentően felháborodtam, aztán tettem, amiről úgy gondoltam érhet valamit – felszedtem több szatyornyi szemetet (melyek nagy része szintén a földön hevert), főleg a közvetlen környezetünket megtisztítva, mert nem tudtam elnézni. Tiszta őrület, ahogy az emberek kezelik azaz nem kezelik a saját környezetüket. Korábban egy helybéli mesélte, mennyire más volt itt régen, mikor az üzletek még nem voltak dugig tömve műanyagba csomagolt árukkal és műanyag szatyrokkal, ez mutatja mekkora a felelőssége a jelenlegi helyzet kialakulásában a gyártóknak. Ok, befejeztem a hulladékmentes kirohanást. 🙂  

A szemétszedés eredménye (egy német pár segített a második napon)

Új tervek és érkezés Bitolába

Ohridba érkezésünk előtt új tervet eszeltünk ki, mégpedig hogy hátrahagyjuk a bringákat valahol és gyalog/stoppal folytatjuk a túrát egy ideig. Úgy hallottuk, Albániában jól lehet autóstoppolni (ahogy általában a Balkánon), és az augusztusi hőségben egyébként is jobbnak láttuk ezt a lehetőséget. Ezen kívül a bokám után az egyik ujjam is eltört (úgy látszik, egyszerűen nem tudok vigyázni magamra), és ugyan képes voltam bringázni a rögzítővel, gyalog mégiscsak könnyebbnek ígérkezett. Szerencsére az egyik warmshowers kérésünk válaszra talált, ezért oda mentünk először, utána jött Ohrid.  

Az öreg ház ahol lakhattunk és otthagyhattuk a bringákat
Habár meg kellett osztanunk a kertet számos csirkével 😀
Minden nap friss zöldséget szedtünk a kertből, és a szomszédból tudtunk venni sajtot

Vendéglátónk, Goce háza közel volt Bitolához, ami a második legnagyobb város Macedóniában. Közel a görög határhoz és a gyönyörű hegyek között fekvő Pelister nemzeti parkhoz, amit persze nem hagyhattunk ki. Goce és családja vendégszeretete eszméletlen volt, biztattak, hogy nyugodtan vegyünk el bármilyen zöldséget a veteményesből. Meghívtak minket egy baráti grillpartira a hegy lábánál, ott alvással és másnapi túrával együtt. Nagyon élveztük, hogy végre angolul tudtunk beszélgetni, szocializálódni a helyiekkel, akik meséltek nekünk az országukról. 

Goce csak első nap tartott velünk a kétnapos túránkon, majd visszatért a kempinghelyre, ami megnyugtató volt számunkra, az otthagyott bringák miatt. Ha már itt tartunk, ez a másik oka autóstoppos kilengésünknek. Habár meg tudnánk oldani a túrázást úgy is, hogy a bringákat elrejtjük a hegy lábánál, de ez mégsem a legideálisabb megoldás. A félelem, hogy elveszítjük őket mindig ott motoszkálna a fejünkben, hiszen nélkülözhetetlenek az utazásunkhoz, meg egyérbként is családtagok. Emellett szinte képtelenség bicajjal megmászni egyes hegyvidékeket – pedig éppen ezt akartuk tenni Albániában, a híres “Peaks of the Balkans” (magyarul Balkán hegycsúcsai) túraútvonalon.

Alan reggelit készít a kempinghelyen, mielőtt nekiindulunk a túrának
Goce felajánlotta, hogy cipeli a hátizsákom az első nap. És új barátokra is leltünk a túrán 🙂

Pelister, és az áfonya mennyország

Imádtuk felfedezni Pelistert. A legmagasabb hegycsúcs 2600 méteren fekszik, és két kristálytiszta hegyi tó is található a tetőhöz közel, melyet meredek ösvényeken lehet elérni, miközben szomjunkat számos jéghideg forrás oltja. Még mielőtt az erdő ritkult volna, már felfedeztük az első áfonyákat, majd olyan gyakorin és sűrűn kezdtek nőni, hogy elég volt csak kinyúlni a turistaút széléről hogy tele legyen a markunk. Az örökzöld bokrok és áfonya együttese egészen a hegytetőig kísért minket, tulajdonképpen ez volt a domináns tájkép amerre a szem ellátott, kiegészítve azzal a pár helybélivel, akik eladásra szedték az áfonyát. Goce elmondása szerint a kereskedők csupán egy kicsivel több mint 1 euró/kg-ért vásárolták fel – ha azt nézzük milyen nehéz és hosszadalmas értékelhető mennyiséget összeszedni, nem tűnik túl kifizetődőnek. Belegondolva mennyibe kerül a boltban… szóval számunkra aranybánya volt a terület, és úgy érezhettük, a természet frissítőállomásokról is gondoskodik a túra során.

Áfonyamezőn sétálva..
Málna is volt ám!
A zsákmány, kb tíz percenként találtunk ennyit... órákon keresztül 🙂

Először úgy terveztük, hogy elmegyünk egészen a csúcsig, de kezdett későre járni, ezért inkább a nagyobbik, lejjebben fekvő tónál vertünk sátrat 2100 méteren. Vacsora után sétálni indultunk, egy kicsit feljebbről gyönyörű naplementében lehetett részünk, ahonnan az Ohrid mellett fekvő másik nagy tavat, Prespát is láthattuk. A fények és színek varázslatosak és kicsit szürreálisak voltak, arra gondoltam, milyen iszonyat szerencsések vagyunk, hogy szabadon utazhatunk és ilyen csodában lehet részünk.

A sötétben visszaereszkedve a sátorhelyre abszolút megérte

A házba visszatérve már tudtuk, hogy a bringák itt biztonságban lesznek, így megkértük a családot, hogy hadd maradjanak néhány hétig – szerencsére igent mondtak. Igy hát bepakoltuk a hátizsákokat egy minimalista túrára (ha tudni akarjátok, mit vittünk pontosan magunkkal, ezen az oldalon leírom), Sajnos mivel az olcsó telefon feladta szolgálatot és az új még nem érkezett meg, kénytelenek voltunk magunkkal vinni a laptopot is, hogy tudjunk kommunikálni és navigálni, ezzel jelentősen növelve a cipelendő súlyt. Izgatottan vártuk az indulást, bár volt egy kis szorongás a bringák miatt, hogy ilyen sokáig magára hagyjuk őket – de végre megkezdtük első hátizsákos