Önkéntes munka Koszovóban és Macedóniában

Önkéntes munka Koszovóban és Macedóniában

Az Uvac folyót Június végén hagytuk magunk mögött és leszerveztünk egy önkéntes munkát egy Prishtinai hostelben egy pár hétre. Mindig is ez volt a terv Szerbia után, hogy megpihenjünk egy kicsit, új embereket ismerjünk meg, és az ingyen szállásért és reggeliért cserébe nem várnak el túl sok munkát. Rengeteg hasonló lehetőség érhető el a világban, mi a helpx.net oldalt használjuk vendéglátók keresésére, mert itt találtuk a meg a legolcsóbb regisztrációs díjat, de ott van még a workaway.info, worldpackers.comwwoof.org (utóbbi biológiai gazdaságokat, farmokat ajánl). 

Belépés Koszovóba és az önkéntes munkáról általában

Képzeljétek el mi lenne, ha ez az utazási mód szélesebb körben ismert lenne a világ felfedezésére, a két dolgos kézért cserébe járna egy kis étel és szállás, miközben igazán belemélyedhetsz a helyi életérzésbe az ottaniak szemén keresztül. Szerintem jobb hely lenne a világ, ha többen utaznának így, mind a szállásadó, mind az önkéntes nyer rajta. Persze vannak negatív árnyoldalai is; némelyik ember csak az ingyen munkát látja a dologban, kihasználva az önkéntesek jószándékát. Csak ne hagyd ki a vélemények elolvasását egy-egy felajánlásnál, és jusson eszedbe hogy nem vagy semmire se kötelezve, bármikor otthagyhatod a helyet, ha rosszul érzed magad. 

 

Amikor először gondolkodtunk Koszovóról, kétségeink voltak, mivel a hírekben és a szerb emberektől is csak azt hallottuk, milyen veszélyes hely, számos, egyébként jó fej ember figyelmeztetett, hogy ott azok mind bűnözők. Ezen kívül nem volt egyértelmű, melyik határátkelő használható a szerb oldalról. Így a hosszabbik úttal terveztünk, átmenve Montenegróba és onnan bejutni Koszovóba, de a térképre nézve és belegondolva a sok hegymászásba, végül nem volt kedvünk hozzá. Ugyan mi a legrosszabb, ami történhet? Menjünk direktbe, döntöttük el. Az utolsó szerb városban elmentünk a rendőrségre információért és megnyugtattak a biztonságról. Tippeket adtak az útvonallal kapcsolatban, és azt mondták ne aggódjuk, így mentünk is tovább.

Nem gondoltuk volna, hogy Koszovóba lépve ilyen látvány fogad

Nagyon örülök, hogy ezt választottuk, mert egy gyönyörű folyó és tó mellett vezetett az utunk, lankás, zöld dombokkal-hegyekkel körbeölelve, és a határátkelő nem különbözött az eddig tapasztalttól. Egyébként is, ezzel rengeteg mászást spóroltunk (ami sok az sok), és egy, hosszú nap alatt megérkeztünk a hostelbe hogy végre lemoshassuk az út porát. Még Prishtinába érkezésünk előtt megismerhettünk kicsit az országot, az emberek barátságosnak tűntek, integettek és köszöntek nekünk. Hozzászokni egy új nyelvhez nem volt egyszerű, főleg, mert az albán semmi eddigihez nem hasonlítható, de az angollal a legtöbb esetben el lehet evickélni a fővárosban.

Gyönyörű táj az első napon
A tankokat azért érdemes kerülni

Prishtina, és nem várt események

Prishtina meglepett minket, mert feltűnően hasonlított bármelyik modern Nyugat-Európai városra, rengeteg drága autóval, telefonüzlettel, plázákkal, stb. Azonban a kelet is beszűrődött, a forgalom kaotikus volt, bármelyik sarkon piacba futottál bele, és az árak még a szerbnél is olcsóbbak voltak (két hét alatt mindössze 100 eurót költöttünk kajára, nem kevés étterem-látogatással!)

 

 

A hostel tulajdonosa, Chelsea Texasi volt, aki az utóbbi hat évben Koszovóban élt és imádta. Melegen üdvözölt minket érkezésünkkor és rögtön otthon éreztük magunkat. A munkabeosztás nem volt vészes, bőven volt szabadidőnk felfedezni a várost, főzni, és szocializálódni a többi vendéggel és önkéntessel. Hamar és könnyedén összeszerveződött egy baráti társaság, és sok dolgot közösen csináltunk és jártuk este a várost. Majdnem olyan volt, mint egy kicsi, habár átmeneti, család.

 

Nagyon élveztem, hogy újra piacozhatok és mindent beszerezhetek csomagolás nélkül. Persze továbbra is el kellett utasítanom a műanyag szatyrokat, így az első albán mondat, amit megtanultam, a “Nuk du qese” – nincs szükségem zacskóra. Nyilván még ezzel együtt is okoztam némi zavart és vicces félreértések az eladóknál, a fura nyugat európai, aki meg akarja változtatni a világot. 🙂

 

Sajnos a városban szétnézve, majd belefulladt a műanyag szatyrokba, a boltban az eladók még a legapróbb rágóguminak is zacskót akarnak adni. Ezen felül szelektív gyűjtés sincs az országban, bár az általában nem is megoldás igazán a műanyag problémára.

Nagyon tetszett neki a konyharuhás megoldásom a burekhez (amit elég sokat ettünk).

De tartózkodásunk fénypontja, amit a legjobban élveztünk és nagyon vártunk, amint jobbra fordult az idő (az első hét elég borongós volt), egy hatalmas kültéri medence volt – nagyobb, mint egy focipálya – a város szélén. Ez eddig a legnagyobb szabadtéri medence, amit életemben láttam, mondjuk miután kiderült, hogy egy tó volt korábban, már kicsit több értelmet nyert a léte. Baráti társaságunk többször is kilátogatott ide, és a belépő olyan olcsó volt, hogy egy percig se kellett gondolkodnunk rajta, csak élveztük a vizet a forró balkán nyárban.

Igen, ez csak egy medence

Végül búcsúznunk kellett rövid életű családunktól, csak hogy még egyszer utoljára összejöjjünk egy híres vízesésnél Albánia felé, a Mirusha falls-nál. Volt egy kis kavarodás odafelé, és mire odaértünk, leszakadt az ég, tábortüzes terveinket keresztbevágva. Helyette egy kicsit hűvös, de annál vidámabb estét töltöttünk egy kávézó terasza alatt, a társaság fele ott is aludt, csak a matracokat felfújva, és félretolva a székeket és asztalokat. Másnap végleg elköszöntünk, de sokunk továbbra is tartja a kapcsolatot a közösségi médián keresztül, és úgy érzem szereztünk pár hosszan tartó barátságot, ami az utazás egyik csodálatos oldala.

Nem a legrosszabb alvóhely

A vízesésen kívül számos szép hely van még az országban, ha Prishtinán kívül mást is megnéznétek, például Prizren vagy Peja. Utóbbi a Balkan peaks része, ahova nagyon el akartunk jutni, de ez alkalommal vissza kellett fordulnunk (erről a vidékről még lesz szó később). Szóval ne hallgassatok a médiára, és ha el szeretnétek jutni Koszovóba, csak vágjatok bele. 🙂

A következő munkánk Szkopjében

Még mielőtt elhagytuk a hostel, már megvolt a következő önkéntes munkánk. Egy másik hostelben találtuk meg, Szkopjében, ahol sokáig kellett maradunk – főképp Alannek. Egy kis összetűzés a tulajdonossal negatív hangulatot generált, és annak ellenére, hogy elutazott, továbbra is osztotta a parancsokat és zaklatta Alant telefonon keresztül. Mindezek mellett a város nem kínál olyan sokat, ami indokolná ott tartózkodásunk időtartamát – majdnem egy hónap –, de meg volt kötve a kezünk a Budapesti oda és visszautam miatt. A fém a bokámban, amit az elindulásunk előtt 5 hónappal sikerült beszereznem egy műtét során nem hagyott más lehetőséget, mert ezzel körbemenni a világban nem hangzott túl jól.

Tiramisut készítek Alan szülinapjára, rakiával rum helyett, természetesen

Más utazóktól, akikkel még Prishtinában találkoztunk, hallottuk Szkopjéről, hogy az előző kormány a göröget másolni akarván túltolta az oszlopokat és szobrokat, de a dolog nevetségessége még ezután is eléggé arcon csap, amikor megérkezel a városba. A legtöbb görög stílusú oszlop-homlokzat az óriási épületek előtt nem is kőből van, hanem kemény hungarocellből, mert az építkezés végére kifogytak a pénzből. A város tele van grandiózus épületekkel és gigantikus szobrokkal nevenincs emberekről, amitől hangyának érzed magad séta közben, a vérlázítóan magas kidobott pénzmennyiségen elmélkedve. Legalább a folyópart és a mellette húzódó hatalmas park szép és hangulatos, és van egy többé-kevésbé autentikus óváros, valamint egy tradicionális helyi piac iszonyatosan jó árakkal, ami nagyon olcsóvá tette az ottlétünket (és majdnem teljesen csomagolásmentessé).

Philip II, Nagy Alexander apja
Nem mind elveszettek kik vándorolnak
Itt is rengeteg a kimért áru

Túrázás a Matka völgybe, a gyönyörű hegyszoroshoz

Csináltunk egy két napos túrát Szkopje felett mielőtt hazatértem. Egy hatalmas kereszt magasodik a városra, és a túraútvonal a hostelnél kezdődött, így nem volt kérdés hogy megnézzük magunknak. Hogy eljussunk a hegy túloldalához, ahol a folyó volt, egy durván meredek szakaszon kellett leereszkednünk, de ahogy mindig, a látvány mindenért kárpótolt. Elkapott minket egy zivatar, bár ezúttal találtunk menedéket, és még egy cuki társunk is akadt az egész szakaszra, ahol sajnos magára kellett hagynunk.  

A Mátka kanyon felülről
A reggeli ébredés nem mindig könnyű
Ott a konyha, ahova leülök 🙂

Bonyodalmak és megoldások

Hogy könnyebb legyen a felépülés a műtét után, és elintézhessek néhány hátrahagyott dolgot és papírmunkát, 10 napot töltöttem szülővárosomban – nem meglepő módon ennek anya nagyon örült. Annak érdekében, hogy ne rondítsam el a sebet, további 5 napig nem volt szabad bringára ülnöm, miután visszatértem Alanhez, utána a varratokat ki lehetett szedni (amit természetesen mi magunk csináltunk). Ez eléggé nehét helyzetbe kényszerített minket, mert amint földet értem, a tulajdonos közölte velünk, hogy el kell hagynunk a hostelt, habár tisztában a problémánkkal. Ennek ellenére sikerült megoldanunk a dolgot, végső soron találtunk egy elhagyatott épületet korábbi lakóhelyünk mellett. Alannak csupán néhány emeleten kellett felcipelni a bringákat az építési törmelékkel teleszórt lépcsőkön keresztül, sima ügy 🙂 

 

Az egyetlen problémánk a matracán lévő lyukak mennyisége volt, amit akkor és ott lehetetlen volt megjavítani (és tényleg megpróbáltuk a tőlünk telhetőt), így a beton padlón aludni nem volt opció. Szerencsére találtunk egy kidobott hagyományos matracot az egyik emeleten, így ez átmenetileg megoldotta a gondot. Mégis, eléggé csalódottak vagyunk a Thermarest teljesítményével és időtállóságával kapcsolatban, mivel nem volt egy olcsó felszerelés, bár még nem adom fel a jótállási vagy javítási lehetőségeket. Az biztos, hogy legközelebb nem légmatracot veszünk, hanem valami tartósabbat, vagy összepárosítjuk egy jógamatraccal, az extra védőréteg miatt.

Még saját szobánk is volt 🙂

Aztán végre elérkezett augusztus 5, a nap, amikor elhagyhattuk a várost. Nem lett volna szükség aznap nekiindulni, de rá lettünk kényszerítve. Az elhagyott épületnek előkerült a tulajdonosa és kiutasított minket, főleg mert elkezdték szétszedni az egészet. Tökéletes időzítés, még ha fájt is tolni a pedált az első napokon, ami rövidre vágta a bringázással töltött időt. Több, mint egy hónapos kihagyás után azonban már nagy volt bennünk a lelkesedés, így nekivágtunk felfedezni Macedóniát.

Készen állunk a következő részre 🙂