Tél Görögországban

Tél Görögországban

Mikor végre elhagytuk az athéni hostel kényelmes szobáit, a főutat követtük Thessaloniki felé. Itt érdemesnek tartom megemlíteni, hogy ez az életmód nem mindig a gyönyörű tájakról meg a gondtalan életről szól. Néha csak túl kell élni a napot, mert semmi érdekes nincs a környéken, az időjárás pocsék, vagy egy felszerelés megadta magát. A mi esetünkben a matracok továbbra sem működtek rendesen, és az első héten elég gyakran esett az eső, szóval nem mondhatnánk, hogy napsütéses vidámságban telt az idő. Az út mellett kevés lehetőség volt igazán jó kempingnek alkalmas helyet találni, de volt még egy kártya a tarsolyunkban.

Alternatív kempingezés

Nem kell sok a boldogsághoz 🙂

Rengeteg elhagyatott épület volt a főút és a kisebb utak mentén ahol elbújhattunk, így a legtöbb este tető volt a fejünk felett. A születésnapomon találtunk egy futball stadiont egy használaton kívüli öltözővel, ahol még zuhany és elektromos áram is várt minket. Tulajdonképpen kicsit vicces volt a helyzet; épp vacsoránkat fogyasztottuk és egy sorozatot néztünk a laptopon, amikor árnyékokat láttunk elsuhanni a csukott ajtó előtt. Hirtelen gyerekzsivajt hallottunk és felkapcsolták a stadion reflektorait – itt volt az edzés ideje. Először megfagytunk, mint két oposszum, aki halottnak tetteti magát, de aztán bedugtuk a fülhallgatót és folytattuk az esténket, próbáltunk minél észrevétlenebbnek maradni. Kíváncsi vagyok mit gondoltak volna, ha felfedeztek volna minket. 😀

Az otthonunk egy éjszakára

Thermopülé

Az útvonal nagyrészt sík volt, nem láttunk sokat a tájból és a környező hegyekből, mert minden szürke felhőbe burkolózott. Általában véve sem voltunk túl jó hangulatban a hideg és az alváshiány miatt, és csak túl akartunk jutni a túra ezen részén. Esténként és reggelenként tábortűzzel próbáltunk felmelegedni, és éjszakára összecipzáraztuk a hálózsákokat. Az első héten csak a közelgő termálfürdő képe tartotta bennünk a lelket, ami közvetlen a híres csatamező mellett található, ahol Leonidász harcolt a perzsákkal – ezúttal nem csalódtunk. Sátrunkat közvetlen a kígyóként kanyargó patak mentén állítottuk fel, és valóban mindössze 5 másodpercre voltunk a 40 fokos víztől, melynek közelségét teljes mértékben ki is használtunk, a nap nagy részét fürdőruhában töltve.

A hely egyébként elég kietlen, a sivár táj egyhangúságát csak néhány árva bokor és fa töri meg, de a háttér kárpótol érte, ahogy a vízgőz enyhe ködbe vonja a gyönyörű zöld hegyoldalt. Egyetlen épület van távol s közel, egy régi hotel, amit menekült-táborrá alakítottak át. Azt kell, hogy mondjam, jó gondolat, így lehetőségük nyílik némi ingyen luxusfürdőzésre. Ezek a meleg vizű források különlegesek abból a szempontból is, hogy még nem hálózta be őket a turizmus. Ez annak köszönhető, hogy mielőtt az eredeti tulajdonos meghalt, az államra hagyományozta őket, azzal a kikötéssel, hogy a köz számára határozatlan időre szabadon használhatóak maradjanak. Így, bár nincsenek luxushotelek vagy éttermek errefelé, a wellnesst és a jacuzzit mindenki élvezheti. Ennek okán egy pasi fürdőköpenyben ülve a volán mögött gyakori látvány, mivel Lamia, a legközelebbi nagyobb város mindössze 15 perc autóútra van.

Larissa és egy fantasztikus warmshowers tapasztalat

Semmi nem írja le jobban mennyire nehezen hagytuk el a helyet, minthogy 15 perccel azután, hogy újra nyeregbe pattantunk, megálltunk az út közepén és hosszasan tanakodtunk azon, hogy visszafordulunk. De az idő naposra fordult egy kis időre, és ki akartuk használni a szerencsénket. Gyorsan megérkeztünk Larisszába, ami a negyedik legnagyobb város Görögországban, és ahol már várt ránk egy warmshowers vendéglátó. Marios épp egy hosszú útról tért vissza, Angliából egészen idáig kerékpározva, de rögtön befogadott minket. Még egy másik kerékpáros utazót is vendégül látott a nem túl nagy lakásban, mivel nagyon jól tudja, milyen nehéz tud lenni a téli túrázás. A warmshowers igazi szellemiségét hordozta, megosztva velünk az otthonát, történeteit és vendégszeretetét.

Továbbá felajánlkozott alkalmi idegenvezetőnek, megmutatva a város történelmi helyeit. Felfedeztünk néhány elég jó állapotban lévő ősi épületet, köztük a török piacot és egy szuper állapotban lévő amfiteátrumot, majd beültünk elfogyasztani az eddigi legautentikusabb gyrosunkat, miközben vártuk, hogy az újra beboruló idő kitisztuljon. Larissza után az időjárás ugyan hideg volt, sokszor mínuszba fordulva éjjelre, de legalább a felhők eltűntek. A város közel fekszik Olümposz híres hegyéhez, ámbár az év ezen időszakában sajnos esélyünk sem volt megmászni, sífelszerelést meg nem hoztunk magunkkal. De az idő gyönyörű tiszta volt, amikor a legközelebbi hágón mentünk keresztül, és így legalább távolról megcsodálhattuk.

Egy szépen megmaradt amfiteátrum
Bringás híd!
Az istenek szégyellősek voltak és felhő mögé bújtak

Rövidítés Tesszaloniki felé

Mivel közel mentünk a partvonalhoz és erdős részekhez, mindig találtunk megfelelő kempinghelyet, és majdnem mindig volt elég tűzifa az esti és reggeli tábortűzhöz, ami sokat segített a komfortérzeten. Arról nem is beszélve, mennyit spóroltunk a gázzal, hisz mindig volt tűz főzni. Hideg időben ez egyébként is jobb megoldás, mert a nálunk lévő gázpalackok nem égnek túl hatékonyan fagy közeli hőmérsékleten. Továbbra is csak toltuk a kilométereket és nem tértünk le a főútról, így nem láttunk túl sok érdekes dolgot, de Thesszalonikihez közel egy kicsit feldobtuk a mindennapok egyhangúságát.

Az út párhuzamosan haladt az autópályával, de a városon átmentő folyó deltájánál hatalmas, 30km-es kitérőt tett nyugatra, míg az autópálya egyenesen, egy hídon vezetett keresztül. Nem mondom, szeretünk tekerni, mint bármely más kerékpáros turista, kivéve ha úgy érezzük, nincs értelme.

Making breakfast in the morning
No need for headlamp either 🙂

Egyszóval a lényeg, hogy Alan meggyőzött, hogy átmásszunk az autópálya drótkerítésén és átmenjünk a hídon (majd a másik oldalon újra mászhattunk, tuti ötlet megpakolt bringákkal). Először aggódtam, hogy lekapcsolnak majd, de az egész gyorsan lezajlott és igazából még veszélyes se volt, hiszen egy szalagkorlát haladt köztünk és a szembejövő kocsik között. Na és persze plusz pontot gyűjtöttünk vagányságból. 😀

Téli napforduló és búcsú Görögországtól

Még a kis közjátékunk ellenére se értünk aznap Tesszalonikibe, estére a folyódeltában található természetvédelmi területen vertük fel a sátrat. Épp a téli napforduló volt aznap, ami nekünk, természetjáró embereknek többet jelent, mint a Karácsony. Apránként a napok újra hosszabbra nyúlnak, lehetővé téve, hogy tovább tekerjünk a délutánba. Sikerült elég fát gyűjtenünk a mi kicsi, de száraz sarkunkon, és sokáig ültünk a tábortűz mellett aznap este, a csillagokat bámulva, miközben azon elmélkedtünk, mennyire szerencsések vagyunk.

Másnap egy keskeny, hosszú földúton haladtunk, mely a számtalan apró tó és láp mentén vezetett, de óvatosan, mert mindent sűrű köd takart, kissé szürreálissá varázsolva a tájat. A városba érve végre tovább láttunk az orrunknál, bár a látvány nem volt túl érdekes mivel nagyrészt ipari területeken jártunk.

Miután átvettük a rendelt csomagunkat, vissza is tértünk az útra, csak az előttünk álló távra koncentrálva. A következő napok egybefolytak, miközben annyi kilométert zsúfoltunk egy napba amennyit még kényelmesnek éreztünk, amikor is elérkezett a szuper hosszúra nyúlt görög tartózkodásunk utolsó napja. Most már eléggé készen álltunk Törökországra, ami a határ túloldalán várt ránk.

Volt néhány szép pillanat ezen az utolsó szakaszon is, de semmi olyasmi, ami szöveges leírást érdemelne. Ahogy mondják, egy kép többet ér ezer szónál, szóval hagyom, hogy itt ők beszéljenek a kalandról egy kicsit 🙂